Salgótarján története

Az I katonai felmérés térképeA település már a középkorban is létezett, de kevés ismeretünk van róla, feltehetőleg kis falu volt. Nevének Tarján része az azonos nevű magyar honfoglaló törzs nevéből származik, a salgó régi magyar szó jelentése pedig: „fényes”. A betelepedéskor a Tarján törzs egy része itt telepedett le a gyepűvonal védelmének érdekében. Ez kb. a 899-900-as évekre tehető fel. A 10. században a kis falucska kb 3 jurtából állt és volt egy karámjuk is. Szent István uralkodása idején rendeletében kimondta, hogy egy vármegyén belül maximum 10 falu építhet templomot. Ezekbe beletartozott Salgótarján is. Utána a területen lévő falucska jobbágyfaluvá nőtte ki magát. Több földesúr tulajdonában volt a vidék. A tatárjáráskor feldúlták a kis falucskát. Vára, melyről Petőfi Sándor Salgó című versét írta, a 13. században kezdték építeni. Az építési nehézségeket úgy győzték le, hogy a hegy másik oldaláról hordták fel a köveket. A várból csodálatos kilátás nyílt a településre és a környező hegyekre.

A faluban templom már a 13. században is volt. A középkor folyamán „kenyértelen Tarjánként” említik először az oklevelek a települést, szegény állapotát jelezve. A 17. században már kovácsműhelye és malma is volt a falunak, amelynek ekkor 247 lakója volt. Fülek várának 1682-es ostroma után a település elnéptelenedett, és tíz évig lakatlan maradt. 1782-ben lassan újra benépesülő település még sokáig nem tartozott a jelentősebbek közé. Ekkor eléggé színes lett a nemzetiségi összetétel, amelyek főleg szlovákok voltak. Érkeztek ide visszavándorló magyarok illetve ruszinok. 1783-ban újabb betelepülési hullámban érkeztek visszamenekülő magyarok és romák.

 
A II. katonai felmérés térképeA 18. század közepen Salgótarjánról, a faluról már több ismeret van. A jobbágyfalu még semmivel sem tűnik ki a környék települései közül. Sőt 808 lakosával az aránylag kisebbek, jelentéktelenebbek közé tartozott. Területének csaknem 95%-a a Jankovich család birtokában volt. A falu képe ekkorra alapjaiban a máig érvényes elhelyezkedési rendet mutatja. A hosszú, Y alakú völgyben húzódtak meg a házak, helyenként teljesen feltelepülve a domboldalakra, illetve az oldalvölgyekre. Ekkor még gyakorlatilag két részre oszlott a település. Az egyik a Tarján patak völgyében húzódott meg a mai főutca (Rákóczi út) vonalán, a másik a mai nyugati városrészben a Meszes lábánál, a Karancsaljai út környékén. Kialakult a Pécskő út elődje is 20-30 lakóházzal. A Pécskő utcától az Arany János útig terjedő területen kezdett formálódni a főutca képe. 1847-től Hyeronimus Morsbrugger bécsi vállalkozó Weber Alajos mérnökkel szén után kutatott a falu közelében és 1850-ben barnakőszenet fedeztek fel a falu közelében. Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. 1881-ben két cég egyesülésével óriási gyárkomplexum alakul ki elsősorban az itteni szénelőfordulásoknak köszönhetően: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.T. Ez akkoriban az ország második legnagyobb vasfinomító vállalata volt, és az elit üzemek közé tartoztak ahol magas fokú kiképzésben részesültek a szakmunkások. Az ide özönlő idegen munkások miatt ekkoriban a város etnikai viszonyai is jelentősen változni látszottak. A megszervezett oktatásnak köszönhetően azonban sikerült egységes magyar munkásréteget kinevelni. A település az üzemek sokaságával és a bányászattal fejlődésnek indult. A várossá fejlődést a vasút is meghatározta amely 1867-óta létezik. Ez a vasútvonal (Pest-Salgótarján) is fontos tényező volt a fejlődésben. Az akkori végállomás után egy iparvágány indult ki az Acélgyárhoz. De az Acélgyáron kívül a Tűzhely- és az Üveggyárhoz is kiágazott iparvágány. A vasút később tovább épült ki. Ezáltal 1922-ben kapott a község városi rangot. A város első polgármestere dr. Förster Kálmán volt. A háború idején a város bányáit használták légópincéknek, valamint a Bányavasút alagútjait. A háborút erősen megsínylette a település, de hamar visszaállt minden a régi kerékvágásba.

1950-ben az addigi Balassagyarmat helyett Salgótarján lett Nógrád megye székhelye, bár a megyei tanács végrehajtó bizottsága ténylegesen csak 1952-ben tudott átköltözni, mivel itteni működésének technikai feltételeit csak ekkor tudták biztosítani. Ez újabb fejlődéshullámot indított meg. Megépült a Síküveggyár és az Üveggyapotgyár. 1950-ben hozzácsatolták Baglyasalja községet, 1961-ben Zagyvapálfalvát, 1973-ban Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskő és Somoskőújfalu községeket. Közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozik Salgóbánya is. 1968-ban a belváros megkapta a Hild János-díjat. A szocialista beruházások idején Salgótarján az iparvárosok közé tartozott. A hatalmas beruházások a bánya, az ipari üzemek körül. Sorra épültek fel a lakótelepek, megújult a belváros amely ekkor nyerte el mai formáját. A közigazgatási területen belül felújították az utakat és a vasutat. Ekkor kezdték építeni a 210-es főutat. Az üzemek bezárása az 1970-es évekre tehető vissza, amikor a bánya bezárt a szén fogyása és a gazdaságtalan kitermelés miatt.

 
A Salgó úti felüljáróA rendszerváltás után visszaesés állt be a gazdasági életben. Elsőként a Síküveggyár jelentett csődöt, 1993-ban. Ebből a bajból az Öblösüveggyár és a Tűzhelygyár szerencsésen jött ki. 1992-ben a BRG elköltöztette Salgótarjáni üzemét, amellyel újabb üzem szűnt meg a városban. 1994-ben Salgótarján megyei jogú város lett, mivel ekkor valamennyi megyeszékhely a népességétől függetlenül megkapta e rangot. 1999-ben az Acélgyár is részben megszűnt. Ebben az egykori óriási üzemben már csak a hideghengermű és a szöggyártó gépek működnek. 2000-ben elkészült az ipari park amely munkalehetőséget nyújt a város lakóinak. 2001-ben a Széchenyi Terv keretében megújult a Kórház és a Könyvtár. Somoskőújfalu a 2004. szeptember 4-i népszavazás alapján 2006-ban levált Salgótarjánról. 2008-ban újabb üzem zárt be. Az Üveggyapotgyárban is leállt a termelés.

2009-ben városszépítő program indult, amely a következő 20 évre azt tűzte ki céljául, hogy szebb, jobb, élhetőbb várossá teszi Salgótarjánt, hasonlóan mint az 1970-es, 1980-as években.

A város jelenleg elszegényedett állapotú, a munkanélküliség nagy, melynek oka a gyárak bezárására vezethető vissza. A lakossága elöregedett, főleg 40 és 60 év közötti emberek lakják.